Pályázatok, projektek

Pályázatok, projektek

Beszámoló az Európai Unió Belső Biztonsági Alapjából elnyert pályázatokról

Az NSZKK alapfeladatai ellátásához nagyteljesítményű laboratóriumi műszerekre, nagyértékű vizsgáló eszközökre és korszerű informatikai rendszerek használatára van szüksége. Az eszközállományt folyamatosan fejleszteni kell annak érdekében, hogy a kirendeléseknek előírt határidőben eleget tehessen és nemzetközi szinten is elfogadott szakvéleményeket tudjon kibocsátani.

Ahhoz, hogy az eddig elért színvonalat megtartsuk és emeljük, külső fejlesztési források bevonására van szükség. Az NSZKK fejlesztési célkitűzéseinek elérése érdekében rendszeresen nyújt be pályázatokat a Belügyi Alapok részét képező  Belső Biztonsági Alap (BBA) kiírásai  alapján. A BBA a rendőrségi együttműködés, a bűnmegelőzés és a súlyos, szervezett, határon átnyúló bűnözés elleni küzdelem, valamint a válságkezelés pénzügyi támogatására szolgál.

Az NSZKK az alábbi projektekben nyert BBA támogatást.

http://belugyialapok.hu/alapok/belso-biztonsagi-alap


 NSZKK – laboratóriumi vizsgálati kapacitás fejlesztés 

A Belső Biztonsági Alap támogatásának felhasználása érdekében közzétett BBA-5.1.2/10 számú, „Súlyos és szervezett bűnözés elleni küzdelemmel foglalkozó egységek kapacitásainak fejlesztése című pályázati kiírás alapján támogatási kérelmet nyújtottunk be, melynek alapján a Felelős Hatóság 2020. május 26-i döntése értelmében az NSZKK az aláírt támogatási szerződésben meghatározott feltételekkel vissza nem térítendő támogatásban részesül a pályázati dokumentációban rögzített „NSZKK - laboratóriumi vizsgálati kapacitás fejlesztés” című projektre (a továbbiakban: projekt).

  • A projekt címe: NSZKK – laboratóriumi vizsgálati kapacitás fejlesztés”
  • A projekt száma:  BBA-5.1.2/10-2019-00005 
  • A projekt megvalósításának kezdő időpontja: 2020. augusztus 1.
  • A befejezés időpontja várhatóan: 2022. június 30.
  • A projekt elszámolható teljes összköltsége: 275.939.985 Ft, amelyből a Belügyminisztérium hazai társfinanszírozásként 68.984.997 Ft-ot biztosít. A támogatás mértéke a projekt elszámolható költségének 100%-a.

A projekt célja:
A projekt célja a Fizikai és Kémiai Szakérői Intézetben folyó anyagvizsgálati lánc új módszerekkel történő kiegészítése, illetve a vizsgáló kapacitás fejlesztése két újgenerációs, analitikai nagyműszer beszerzésével. A kristályos anyagok vizsgálatának hazai gyakorlatában jelenleg a különféle képalkotó (optikai- és elektronmikroszkópia), illetve elemanalitikai (elektrongerjesztéses röntgen színképelemzés, röntgenfluoreszcencia) és infravörös spektroszkópiai módszerek szerepelnek. A kristályos anyagok, különösen a szubmikroszkópos fázisok (pl. a talajokban gyakori különféle agyagásványok, gyengén kristályos vas- és alumínium-oxi-hidroxidok) tekintetében ezen módszerek nem adnak kellő alapot a megalapozott kriminalisztikai következtetések levonására. Erre jelent megoldást a röntgen-diffrakciós módszer alkalmazásának bevezetése. A röntgen diffrakció a kriminalisztikai célú anyagvizsgálatban főként a szilárd fázisú keverékek minőségi és mennyiségi összetételének meghatározására használatos (robbanási maradványok, ismeretlen eredetű, szilárd vagy folyadékból kristályosítható anyagok, talajok, építő-anyagok, gyógyszerkészítmények, kábítószerek, drágakövek, műtárgyak stb.). Egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy roncsolásmentes, nincs szükség a minták oldatba vitelére, hevítéssel történő homogenizálására stb., mely módszerek az eredeti állapotú mintákat alapvetően megváltoztatják. A Raman spektroszkóp által kiszolgált szakterület az okiratokon, okmányokon, bankjegyeken lévő, íróeszközöktől származó festékanyagok kémiai összetétel szerinti azonosítása, melyek esetében a módszer egyedülálló, gyors, roncsolásmentes vizsgálati lehetőséget képvisel. A műszer továbbá alkalmas pl. ragasztószalagok, műanyag csomagolóanyagok, robbanószer maradványok, kábítószerek, ismeretlen anyagok mintaelőkészítés nélküli, akár csomagolóanyagon keresztül történő azonosítására.

http://belugyialapok.hu/alapok/belso-biztonsagi-alap 


 NSZKK – nemzetközi adatcseréhez szükséges hardverfejlesztés 

A Belső Biztonsági Alap támogatásának felhasználása érdekében közzétett BBA-5.2.3/6 „A bűnügyi adat-, információcsere terén adatkapcsolatok kialakítása, fejlesztése című pályázati kiírás alapján támogatási kérelmet nyújtottunk be az „NSZKK - nemzetközi adatcseréhez szükséges hardverfejlesztés” című projektre.
Nagy örömünkre a Felelős Hatóság 2019. májusi döntése értelmében az NSZKK az aláírt támogatási szerződésben meghatározott feltételekkel vissza nem térítendő támogatásban részesül a pályázati dokumentációban rögzített „NSZKK - nemzetközi adatcseréhez szükséges hardverfejlesztés” című projektre (a továbbiakban: projekt).

  • A projekt címe: NSZKK – nemzetközi adatcseréhez szükséges hardverfejlesztés”
  • A projekt száma:  BBA-5.2.3/6-2018-00002 
  • A projekt megvalósításának kezdő időpontja: 2019. május 1.
  • A befejezés időpontja várhatóan: 2022. március 31.
  • A projekt elszámolható teljes összköltsége: 71.118.858.- Ft, amelyből a Belügyminisztérium hazai társfinanszírozásként 17.779.715 Ft-ot biztosít.

A projekt célja:
A DNS és daktiloszkópiai adatok - a határokon átnyúló bűnözés és a nemzetközi terrorizmus elleni harc érdekében történő - nemzetközi adatcseréjét biztosító hardver és szoftverkörnyezet korszerűsítése.

A projekt megvalósulásának eredményeként a jelenlegi bizonytalan üzemeltetésű, korszerűtlen szerver cseréje és a hardverkörnyezetének korszerűsítése történne meg. Az új szerver üzembeállításával és konfigurálásával elkülönítetten kezelhetők a tesztelésre érkező adatok. A korszerű, nagy tároló és számítási kapacitással rendelkező szerver a következő években várhatóan növekvő adatcsere igényeket is ki tudja elégíteni. Az NSZKK szerverparkjába illeszkedő konfiguráció garantálná a biztonságos üzemeltetés és a folyamatos rendelkezésre állás feltételeit.

A projektben jelenleg a beszerzési és közbeszerzési eljárások előkészítése van folyamatban.
A projekt vonatkozásában megkötött adásvételi szerződés ide kattintva tekinthető meg.

A projekt megvalósításának ütemezését GANTT-diagram mutatja be.

http://belugyialapok.hu/alapok/belso-biztonsagi-alap


 NSZKK – Modern igazságügyi toxikológiai vizsgáló műszerek és laboratóriumi eszközök beszerzé

  • A projekt címe: Modern igazságügyi toxikológiai vizsgáló műszerek és laboratóriumi eszközök beszerzés"
  • A projekt száma:  BBA-5.1.3/2-2017-00002 
  • A projekt megvalósításának kezdő időpontja: 2018. 04.02.
  • A befejezés időpontja várhatóan: 2020.03.31.
  • A projektben felhasználható támogatás mértéke: 389.889.676.- Ft

A projekt célja:
Laboratóriumi fejlesztéssel növelni az új pszichoaktív anyagok és lehetséges bomlástermékeik kimutathatóságát, a vizsgálatok áteresztőképességét és megbízhatóságát. A projektcél elérése az alább felsorolt készülékek beszerzésére épül:

  • UHPLC-HRMS ultranagy hatékonyságú folyadékkromatográfiás - nagyfelbontású tandem tömegspektrometriás rendszer,
  • UHPLC-MS/MS ultranagy hatékonyságú folyadékkromatográfiás - hármas quadrupol tandem tömegspektrométer rendszer,
  • Automata mintaelőkészítési robotrendszer.

http://belugyialapok.hu/alapok/belso-biztonsagi-alap


 BSZKI – Forenzikus szakértők és egységek kapacitásfejlesztése 

Az NSZKK (2017. január 1-jét megelőzően a jogelőd BSZKI) a Készenléti Rendőrség Gazdasági Igazgatóság (KR GI) Projektirodával mint együttműködő partnerrel közösen, 2016. január 14-én sikeres pályázatot nyújtott be a Belügyminisztérium BBA-5.1.3 számú Belső Biztonsági Alap „A szakpolitikai ciklushoz kapcsolódó súlyos és szervezett bűnözés elleni küzdelemmel foglalkozó egységek munkáját támogató, szakértői funkcióval bíró egységek felderítési, műveleti és reagálási, mobilitást növelő kapacitások fejlesztése” című felhívására.

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló BBA-5.1.3-2016-00001 azonosítószámú, „BSZKI – Forenzikus szakértők és egységek kapacitásfejlesztése” című projekt az NSZKK Kábítószervizsgáló Szakértői Intézet (korábban BSZKI Szerves Kémiai Analitikai Szakértői Osztály) és a KR Projektiroda részvételével 2016. július 1-jén elindult.
A pályázati kiírásban, az NSZKK által elnyert 440.778.079 forintnyi támogatás 75%-át az Európai Unió, 25%-át a Belügyminisztérium általi hozzájárulás teszi ki.

A projekt átfogó célja, a kábítószerek és új pszichoaktív anyagok vonatkozásában a szervezett bűnözés ellen fellépő szervezetekkel történő együttműködés hatékonyságának magyarországi és nemzetközi szintű fejlesztése; az EU tagországok kábítószervizsgáló laboratóriumaival való együttműködés még szorosabbá fűzése, továbbá a gyors adatközlés, adatcsere lehetőségének megvalósítása közvetlen kapcsolaton és az európai kábítószer-monitorozó ügynökségen (EMCDDA) keresztül.
A közel 441.000.000 forintos összköltségvetésű projekt keretében, az Európai Unióba irányuló csempészforgalomban megjelenő (és egyre több országában növekvő veszélyt jelentő), új pszichoaktív szerek megbízható és hatékony laboratóriumi szerkezetazonosítása, mennyiségi meghatározásukra vonatkozóan analitikai módszerek kidolgozása a cél. A projekt további célkitűzése, a nagytételű kábítószer, kábítószer-prekurzor szállítmányokra vonatkozó helyszíni elővizsgálati lehetőségek kiterjesztésével a nyomozó hatóságok munkájának elősegítése. Ezen tevékenységek megvalósításához speciális mintaelőkészítő eszközök, több analitikai nagyműszer beszerzése szükséges.
A megvásárolni kívánt eszközök segítségével kapott mérési eredmények az európai társlaboratóriumok számára is – európai kábítószer-monitorozó ügynökségen keresztül történő megküldésével illetve az európai szakértői intézetek hálózatának (ENFSI) adatbázisaiba beépítve – elérhetővé válnak, ezáltal megkönnyítve a más tagállamok laboratóriumaiban zajló vizsgálatokat is.
A projekteredmények elősegítik az újonnan megjelenő vegyületek azonosítási idejének lerövidítését, az EMCDDA korai jelzőrendszeréhez (EWS) történő bejelentésük felgyorsítását, ezáltal az ott megjelenő Magyarországról származó adatok eddiginél gyorsabb elérhetőségét az EU tagországai számára.
A projekt eredményeként létrejövő fejlesztések hatékonyan hozzájárulnak a szakpolitikai ciklusban prioritásként jelölt szintetikus kábítószer elleni harc fokozásához, az új pszichoaktív anyagok karakterizálási idejének lerövidítéséhez.

  • A projekt címe: „BSZKI – Forenzikus szakértők és egységek kapacitásfejlesztése”
  • A projekt száma:  BBA-5.1.3-2016-00001 
  • A projekt megvalósításának kezdő időpontja: 2016. július 1.
  • A befejezés időpontja: 2019. március 31.
  • A projektben elszámolt támogatás mértéke: 407.573.752.- Ft

A projekt megvalósult célja és a kapcsolódó beruházások:

Hatóanyag kinyerését lehetővé tevő eszközök beszerzése:
3 db analitikai malom
1 db preparatív kromatográf készülék

Kémiai szerkezetazonosító nagyműszerek beszerzése:
1 db asztali XRF-készülék
1 db Agilent 7890B gázkromatográf rendszer
1 db nagyfelbontású tömegspektrométer rendszer
1 db NMR-készülék
1 db RAMAN spektrométer

A mérési eredmények értékeléséhez, rögzítéséhez szükséges informatikai fejlesztés:
1 db szerver

A projekt keretében beszerzett eszközök révén a kábítószerek és új pszichoaktív anyagok vonatkozásában a szervezett bűnözés ellen fellépő szervezetekkel történő együttműködés hatékonyabbá vált.

http://belugyialapok.hu/alapok/belso-biztonsagi-alap


 ISZKI – A nemzetközi bűnügyi adat-, információ csere terén a személy részvétel és együttműködés fokozása 

A Belügyminisztérium (BM) az európai uniós Belső Biztonsági Alap (BBA) terhére 2016-ban pályázati lehetőséget tett közzé "A nemzetközi bűnügyi adat-, információ csere terén a személyes részvétel és együttműködés fokozása" címmel[1].
A felhívás egyúttal a Nemzeti Drogellenes Stratégia 2016 végéig szóló szakpolitikai programjához is illeszkedett[2], amelyre az NSZKK jogelődje 2016. augusztusában nyújtott be kérelmet annak érdekében, hogy az Országos Toxikológiai Intézet szakembereinek tudományos mobilitását fokozza.
A felelős hatóság 9,7 millió forint értékű támogatásban részesítette a 2018-ig lezáruló programot, amelyet az NSZKK Toxikológiai Szakértői Intézet hajtott végre.

A program szerint a hazai és nemzetközi konferenciákon való személyes részvétellel alkalom nyílik a nagyszámú, új droggal kapcsolatos tapasztalatcserére, hazai és nemzetközi együttműködések kimunkálására. A szaktudományos fórumok által kínált közvetlen információcsere különösképpen olyan új és kevésbé ismert, tudatmódosító hatású vegyületek esetében fontos, amelyek Európában már megjelentek és itthon is várható felbukkanásuk.
Az intézet 10 szakembere 4 külföldi és a három hazai konferencián vett részt. Kiemelésre érdemes az a lehetőség, hogy toxikológus szakértőink 2017. májusában első alkalommal látogathattak el a European Network of Forensic Science Institutes (ENFSI) Drugs Working Group (Kábítószer Munkacsoport) 23. éves találkozójára.
A projekt végén 2018. májusban összesítettük valamennyi konferencia tapasztalatait, és az intézetet kirendelő hatóságok részére naprakész, lényegre törő összegzést adtunk az új pszichoaktív anyagok toxikológiai elemzését érintő képességeinkről egy 50 fős zárókonferencia és egy zárókiadvány formájában, amelyeket a kábítószerek és új pszichotróp anyagok elleni, határon átnyúló küzdelemben hasznosíthat a rendőrség.

  • A projekt címe: „Hazai és nemzetközi szakmai információcsere és együttműködés”
  • A projekt száma:  BBA-5.2.1/2-16-2016-00001 
  • A projekt megvalósításának kezdő időpontja: 2017. január 1.
  • A befejezés időpontja: 2018. február 28.
  • A projektben elszámolt támogatás mértéke: 7.573.752.- Ft

A projekt megvalósult célja:
A projekt keretében sikerült az intézet szakértőit eljuttatni az analitikai és igazságügyi toxikológia, törvényszéki kémia és a folyadékkromatográfiás műszeres elemzés területén megrendezett hazai és nemzetközi konferenciákra. Összesítésre kerültek a konferenciák tapasztalatai, melyek az Intézetet kirendelő hatóságok részére is átadásra kerültek.

[1] XIV. BM fejezet 20/20/1, Belső Biztonsági Alap előirányzat
[2] III.3. Beavatkozás (vö.: NDS, VII.3.1/2)

http://belugyialapok.hu/alapok/belso-biztonsagi-alap